Félelmetes távolságok kötnek össze minden embert,
Bolygók után kutatnak, de azok a Földön vannak.
Minden bolygón más-más személy, egyesek meg lakatlanok.
Háznak hívjuk néha őket.

Ha tükörbe nézne egy város, nagy űr nézne vissza,
De ők távolba tekintve vesznek bele a végtelenbe,
Elszigetelten lebegve, köztük semmi, semmirekellők
Áramlatok irányítva eltakartan.

Bolygóközti távolságok, egyre csak nőnek, kapcsolatuk
Láthatatlan, nem létezik, illúzióba temetkezik.
Szavak voltak, szavak vannak, de a varázs régen veszve,
Kimondjuk és mi se értjük, aki elmegy, hova menne?

Lakatlan égitestre, elfeledve, eltemetve,
Vajon megtalálnánk őket, csak egy kicsit odafigyelve?
Ugyanarra a helyre megyünk, vagy teljesen más bolygóra,
S akár eddig, magányunkban, tovább lebegve álmodozunk?

Translation:

Personal planets

Awe-inspiring distances connect all the people
They’re looking for planets, but the planets are on Earth.
Single resident on every planet and some planets are uninhabited.
Home is what we call them sometimes.

If a city would look in a mirror, a void would be reflected,
But looking far away, they get lost in infinity.
Floating in isolation, in their mids nothing, good for nothings
Currents guiding hidden.

Planetary distances, constantly growing, their connections,
Invisible, non-existent, buried in illusions.
Words existed, words still exist, but the magic is long gone,
We pronounce, but don’t understand, those who leave, where would they be going?

To an empty planet, forgotten, buried,
Would we ever find them, by paying just a bit more attention?
Are we going to the same place, or to different planets,
And continue on floating dreamingly.