Ott feküdtem egy asztalon, amikor felébredtem,
Gyomrom fel volt vágva, belsőim szerte-széjjel,
Kimegyek a folyosóra, az emberek rám tekintenek,
Felordítva elszaladnak, félelmükben menekülnek.

Első embert megragadom, szánalmasan csapkodni kezd,
Teljes torokból ordibálva, nyakába harapva elnémítom.
Az egész korház fel van dúlva, irtózatos pánik tört ki,
Áldozatom földre dobva, vérszomjasan tovább megyek.

Magányomat orvosolom, ebben az új állapotban,
Nem akarok semmi rosszat, csak egy kicsit barátkozni.
Hamarosan a hisztéria, tovább terjed, városira
Egyre többen táplálkozunk, örömteli állapotban.

Nem sokára, az egész világ, lakománkba kapcsolódik,
Elfelejtve minden, egymás közti viaskodást.
Társadalom bilincsei, földre hullva szabadítnak,
Visszatérve mindannyian, alapvető állapotba.

Translation:

Post-mortem

I was laying on a table, when I had awakened,
My stomach cut open, my intestines spread all over,
I step out to the corridor, the people look at me,
They run away screaming, fleeing in fear.

I grab the first person, starts fluttering woefully,
Screaming on the top of his lungs, I silence him with a bite on his neck.
The whole hospital is stirred up, a dire panic breaks out,
With bloodlust I go on, as I throw my victim on the floor.

I find remedy for my solitude in this new state,
I don’t want no harm, just to be a little friendly.
Soon the hysteria, spreads into municipal
More and more we feed on, in this joyful state.

Not before long, the whole world joins our feast,
Forgetting every conflict, in-between themselves.
Society’s chains relievingly fall,
Returning all of us, to our primordial state.